Az alkalmazott módszer a Kodály koncepcióján alapuló, úgynevezett, „komplex esztétikai nevelés” változata, amit Balázs Eszter dolgozott ki évekkel ezelőtt dadogó gyermekek részére. A módszer célja a gyermekek személyiségének fejlesztése alkotó tevékenység által, művészeti élmények és az ehhez kapcsolódó aktív tevékenységek hatására (Balás Eszter: A dadogás komplex művészeti terápiás programja OPI 1990). A módszer terápiás lehetőségei miatt jól használható kommunikációs, magatartási és kapcsolatteremtési zavarral küzdő, szorongó és érzelmi labilitást mutató gyerekek számára is. Minden évben szeptembertől indítunk csoportokat. Tanácsadónkban tizenkét éve alkalmazzuk, és folyamatosan bővítjük a módszert az aktív zeneterápia és a mozgás- és táncterápia (dr. Merényi Márta) elemeivel.
Készség -és személyiségfejlesztő csoport:
Készségükben és személyiségükben kisebb fokú éretlenséget mutató iskola előtt álló óvodás gyermekek számára indítjuk minden év márciusában. Ehhez a speciális fejlesztő foglalkozáshoz a művészeti terápiás elemeket és bábterápiás (Ecsedi Éva pszichopedagógus) elemeket együtt alkalmazzuk. Ezek ötvözése lehetőséget nyújt arra, hogy a résztvevő gyermekek egész személyiségét megmozgassa testi, érzékszervi és érzelmi szinten egyaránt. Feltárulnak a személyiségen belüli erők, megindul a fejlődés. A bábjáték segíti a belső problematikák megjelenítését. Alkalmas a vágyak, félelmek, agresszió szublimálására.
A komplex művészetterápiás és fejlesztő kiscsoportban alkalmazott módszer a zene, a mozgás és az ábrázolás területeit és kapcsolódási lehetőségeit használja fel a terápiában. A foglalkozásokon zajló játék, munka szorosan összefonódik az alkotó tevékenységgel. Az ének-zenei terület elősegíti a hangzásra, az önmagamra, a másikra, az egymásravaló figyelést és az együttműködést. Ritmus és egyszerűbb dallamhangszerekkel játszunk, dalokat kísérünk, improvizálunk egyénileg és csoportosan. Hangokkal, ritmusokkal, különböző hangzásokkal kifejezhetjük érzéseinket, indulatainkat– lehetőség a regresszív-agresszív jelenségek alkotó mederbe terelésére.
A mozgásos gyakorlatok elősegítik a testkép, testhatárok kialakulását, újra rendezését. Zenére történő tánc, utánzások, átváltozások, improvizálások széles skálája segíti a különböző korrekciós feladatok megvalósulását. A mozgás megismerő folyamatok bázisa, így alapvető jelentőség van az ember érzelmi intellektuális fejlődésében.
A terápiás munkában fontos szerepet kap az ábrázolás is. A tudattalan gyakran képi formában nyilatkozik meg, így az ábrázolás könnyen meg tudja közelíteni. Képes annak tartalmát képekben, szimbólumokban összegezni. Az ábrázoló munkában rajzolunk, festünk, agyagozunk. Az alkotás öröm, oldó hatású és az önértékelést pozitív irányba módosítja.
A mozgásnak, zenének mint nonverbális eszköznek, médiumnak a terápiás térben van egy hármas funkciója ami egyidejűleg érvényesül: Eszköz, mellyel megmutatom magamat – érzéseimet, indulataimat kifejezni – mások és önmagam(!) számára is. Ugyanakkor ezzel azt fel is erősítem – így többet mutatok meg, mint amit elmondani tudok róla. Közben egy belső érzés, vagy egy mélyebb belső minta kívülre helyeződik.
Korai élményeink érzékszervi, mozgásos percepciók – érintések, hangzások, hanglejtések, időbeliségek, ritmusok, stb. – formájában érzelmi színezettel együtt őrződnek, és egész életünk során meghatározó módon érvényesülnek. Természetükből adódóan nem tudatosak, szimbolikus, képi és verbális úton nem közelíthetők meg. A zenének és a mozgásnak, mint terápiás eszköznek a jelentősége éppen abban áll, hogy ezt az élményvilágotérzékszervi, testi-mozgásos tapasztalás útján eléri. Így lehetőség nyílik a korai élmények, élményszerveződések, kapcsolati minták, működési módok korrekciójára. Mindez személyiségünknek abban a tartományában zajlik, amelynek kialakulása fejlődésünk legkoraibb szakaszához kötött. Ez a „bontakozó önérzékelés” tere, (Daniel N. Stern) mely minden alkotásnak, tanulásnak az alapja.
AJÁNLOM AZ OLDALT
